Budapest Bangkok Brisbane

Történetek a Budapest - Bangkok - Brisbane tengelyről. budapestbangkokbrisbane at hotmail com

HTML

Weather

Címkék

Cute overload 3.

2009.06.20. 02:23 Westfield

 

A hajókázás jó dolog, ezért Perthből tettem egy kirándulást Rottnest Islandre, mely egy kis sziget a várossal szemben az Indiai óceánban. A hajó a Barrack Street állomásról indult végig a Swan folyón, ami ezen a szakaszon már inkább tó méretű. Fremantle kikötőjének érintésével és egy átszállással (folyami csónakról tengeri kompra) indultunk a szigetre. Az út félórás volt, de mivel rutintalanul a hajó alsó emeletén ültem le, már nagyon vártam a végét. A kapitány rendesen nyomta az Oceanic hajót (nem, ez nem a Lost) nyílegyenesen a sziget felé, a hullámokra merőlegesen - ezért lent vagy csak vizet vagy csak az eget lehetett látni az ablakban, ami engem is egy kicsit (pár utast pedig jobban) megviselt.

Rottnestet a hollandok fedezték fel és nevezték el azokról az állatokról, melyek még ma is benépesítik a szigetet. A kedves állatkák ugyanis nagyon hasonlítanak a patkányra, ezért hívták patkányfészeknek (rattenest). Az idők során aztán fegyenctelepet létesítettek aboriginalok számára, majd az első világháború alatt hadifogolytábor lett, majd a 40-es években katonai bázisként szolgált. Ennek nyomai még ma is láthatóak (Oliver Hill ágyúdomb, vasút). A 300 lakossal rendelkező szigeten ma a központi falu (Thompson Settlement) mellett üdülőtelepek, sósvízű tavak, és világítótornyok találhatók, meg persze egy vicces méretű wellness center és az elmaradhatatlan Mall (benne Subway, Red Rooster :).  A környezet nagyon kellemes, akár egész napot is el lehet tölteni kint sétálva, bicajozva a tavak és dombok között, vagy a parton csücsülve, fürdőzve.

Persze nem lenne Ausztrália, ha nem lehetne fura állatokkal találkozni itt is. A sziget névadóját tengerimalacmókuspatkányként határoznám meg, a helyiek quokkának (és nem quacka :) hívják. Az egész szigeten megtalálható, földalatti odúkban él, de bejár kukázni a lakott helyekre is. Nagyon kedves állat, elég félénk és úgy mint egy kenguru, a hátsó lábán ugrálva halad.

Míg a parton ültem és jól megérdemelt ebédemet (Seafood Sensation) fogyasztottam egy sereg szemtelen sirály próbált kajált kunyerálni, de őket könnyű volt lerázni. Aztán mikor egy hatalmas pelikán járta végig a part mentén piknikezőket, akkor inkább odébb álltam. Pelikánt már láttam állatkertben és vízben vicces madárnak tűnt, de élőben a parton bazinagy volt a szárnya is meg a csőre is :)

Bookmark and Share

Szólj hozzá!

Címkék: állat wa perth rottnest

A bejegyzés trackback címe:

https://budapestbangkokbrisbane.blog.hu/api/trackback/id/tr381196422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása